Hobo Humpin' Slobo Babe

Címkék: whale

2009.03.13. 12:02

A Whale-t – az ABBA-hoz és az Ace of Base-hez hasonlóan – Svédországnak köszönhetjük. A Hobo Humpin' Slobo Babe videoklipje 1995-ben tűnt fel az MTV-n, és gyorsan az alter-kamaszok álmainak főszereplője lett.

A fogszabályzós, bakancsban és a mintás ruci alól kivillanó fehér literes bugyiban ugrándozó kiscsaj neve Cia Berg. A látszat ellenére már ekkor sem volt tini, hosszú évek óta különböző svéd tévés zenei műsorokat vezetett, filmekben (IMDB - 1,9 pont!) és sorozatokban szerepelt, és néhány kislemeze is megjelent. A nyolcvanas években felvett egy duettet például Alexander Bard dalszerző-filozófussal is, akit egyrészt az Army of Lovers, másrészt a netokrácia elmélete miatt ismerhetünk (erről tavaly Magyarországon is tartott előadást).

Ciát egy Henrik Schyffert nevű producer hívta műsort vezetni a svéd tévébe. A Hobo Humpin' Slobo Babe-et poénból írták, három óra alatt végeztek is a felvétellel. Eredetileg nem terveztek folytatást, de az MTV felkapta a klipet.

A Whale jókor volt jó helyen, az RHCP-Björk hibrid zene, a bizarr klip és szöveg – a szegény pasikra vadászó jómódú nő – telibe találta a kilencvenes évek alternatív közízlését. A siker hatására meggondolták magukat, és két eléggé visszhangtalan lemezig jutottak, 1998-ban feloszlottak.

A kiscsaj ma Cia Soro néven Szardínián él, könyvesbolt-tulajdonos férjével. Ő az:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

When Will I Be Famous

Címkék: bros

2009.02.28. 15:02

A Goss ikrekből (Matt és Luke) plusz Craig Loganból álló Brost a nyolcvanas évek végén fedezte föl Tom Watkins zeneszerző, a Pet Shop Boys menedzsere. Ő választott nevet a fiúcsapatnak (Bros = brothers, nagyon nem erőltette meg magát), és ő a számok nagy részének társszerzője. A When Will I Be Famoust is ő írta, Nicky Grahammel közösen, The Brothers művésznéven, hogy úgy tűnjön, a fiúk a szerzők.

A srácok jó érzékkel meg sem akarták jelentetni a számot, mert túl energikusnak találták, és Tom Watkins azt fontolgatta, majd ő maga felveszi és kiadja.

Az “egyszámos csoda” a Bros esetében sem teljesen igaz: az első nyolc kislemezük mind top tízes lett Angliában.  Sőt, közülük az I Owe You Nothing szerepelt a legjobban. Igaz csak másodszorra: ez volt az első kislemezük, de akkor még nyomtalanul tűnt el. A When Will I Be Famous sikere után újra kiadták, és így már az első helyig jutott.

Ennek ellenére kétségtelen, hogy ha egyáltalán valamiről érdemes megjegyezni őket, akkor az a When Will I Be Famous (a címmel élcelődést kihagyom).

A csapat gondolt azokra a rajongókra is, akik modernnek és vájtfülűnek szeretnének látszani: hallga csak 3,17-nél a háromnegyedet:

Az együttes amilyen gyorsan tűnt fel, olyan gyorsan vált jelentéktelenné. Először Craig Logan szállt ki  és perelte be az ikreket (akik ebbe majdnem tönkrementek), majd jött a feloszlás, a kétezres évek közepén a besztofok, az önéletrajzi könyvek, és tavaly a hírek az újjáalakulásról...

Craig Logan azóta menedzser (pl. Tina Turner, Pink), Matt Goss szólóban zenél, Luke Goss pedig filmezik, leginkább a horror-fantasy vonalon - ő volt például Nomak a Penge 2-ben és Prince Nuada a Hellboy 2-ben.

Cherry Tree :-)

Címkék: willie mitchell

2009.02.25. 12:02

How Bizarre

Címkék: omc

2009.02.23. 14:03

A How Bizarre az új-zélandi OMC első kislemeze, otthon 1995-ben jelent meg.

Az együttes korábban Otara Millionaires Club néven alakult - Otara Auckland egyik legszegényebb környéke. Az énekes, a félig maori Pauly Fuemana itt bandázott, zenei képzését is a fiatalkorúak börtönében szerezte.

A zenekar hamar feloszlott, Pauly továbbvitte a nevet, és a korábbi hiphopról (Új-Zélandon ez vajon hogy szól?) áttért a laza, latinos-popos, eklektikus stílusra. A számot Alan Jansson producerrel közösen írta, és már lerövidített névvel adta ki.

Ha esetleg urban legend, akkor is jól hangzik: a videó egyik szereplője állítólag körözött bűnöző volt, és szerepvállalásával elérte, hogy a rendőrök a nyomára akadtak. Rutinos...

A How Bizarre minden idők legjobban fogyó új-zélandi lemeze. A sikerből származó jövedelem egészen 2006-ig tudta fedezni Pauly fényűzését, akkorra azonban a jogdíjak már szerényebben csordogáltak, és a művész csődbe jutott, a házát és minden egyebet el kellett árverezni.

Pauly 2007-óta ismét aktív, a Xenából ismert Lucy Lawless-szel adott ki egy kislemezt, szóval összejöhet még a második dobás. 


szólj hozzá: OMC - How bizarre

A Whiter Shade of Pale

Címkék: hatvanas évek procol harum

2009.02.18. 15:03

A Procol Harum nem tipikus egyszámos csoda - közel húsz nagylemezük jelent meg -, de az 1967-es A Whiter Shade of Pale annyira rányomja bélyegét a karrierjükre, hogy mindenképp itt a helye.

Az együttes eredetileg csak egyetlen szám felvételére jött össze, de az annyira bejött, hogy kénytelenek voltak folytatni. A szám az elmúlt hetven év legtöbbet játszott angol lemeze, többszáz feldolgozással - erős kezdés.

Nem csoda, hogy a tagok perre mentek a jogdíjak miatt. Az orgonista Matthew Fisher 2004-ben szerette volna magának a jogdíjak felét, mondván, ő a dal társszerzője. Ennek egy részét először megítélték neki, de csak a 2005-öt követő jogdíjakra vonatkozóan. Később ezt visszavonták, a jogdíj továbbra is az eredeti szerzőt, Gary Brookert illeti. A jelenleg számítógép-programozóként dolgozó Fishernek marad a dicsőség - szerzőtársként őt is fel kell tüntetni. Ő azért tovább harcol.

A zenekar elvileg ma is működik, félgőzzel. Többször feloszlottak és átalakultak, mára csak Brooker énekes-zongorista viszi tovább a nevet.

One hit wonder

Címkék: miez?

2009.02.17. 23:03

Együttesek, akiknek egyszer bejött. Lehet, hogy sokat dolgoztak érte, esetleg az első számukkal rögtön befutottak. Talán meg akarták ismételni, de sosem sikerült, talán a csúcson hagyták abba. Mindenesetre van miről megjegyezni őket.

süti beállítások módosítása